Ez itt most aligha az lesz, amire a kritikákat olvasó művelt publikum számít(hat) e mély/magas irodalommal kibélelt helyen. Se kedvem, se erőm nincs ledorongolni a Harry Pottert (a továbbiakban: HP), miközben (a hét kötetet végigolvasva) nem tudom nem látni azért a nyilvánvaló igazságot, hogy a brit varázslópalánta története az, ami: szövegipari tömegtermék. De szöveg azért. Koherens nyelvi produktum, kompakt cselekményrendszert mozgató konstrukció, mű, amelynek lehet kérdéseket feltenni, amelynek belső megformáltsága olvasói élményt ad, amely (gazdag motívumhálója segítségével) sok-sok szálon kapcsolódik az európai kultúrtörténethez. Nem lesz tehát aprítás. Megérteni jöttem Rowlingot — nem bírálni.
   A HP-sorozat hatástörténetét, példátlan népszerűségének okait nem célom vizsgálni most (ez talán nem is recenziós feladat), mindössze egyetlen szempontot szeretnék megemlíteni, ami a milliós (tízmilliós?, százmilliós?) eladási adatok létrejöttéhez valószínűleg hozzájárult. A hét könyvben felépülő egységes történet a jó és a gonosz harcát egy, a reális világra ráírt mitikus univerzumban jeleníti meg, abba helyezi bele. Rowling a mai, létező Britanniában mozgatja a sztorit és szereplőit, de olyan módon, hogy a megtapasztalható, ismert környezet mögé tételez (teremt) egy másik, rejtett világot, önálló, csak erre a vonatkoztatási rendszerre jellemző tárgyakkal, lényekkel, eszmékkel és az ezek egymáshoz való viszonyát leíró/irányító törvényszerűségekkel. Minden, a regény cselekménye szempontjából fontos történés ebben a mögöttes univerzumban történik, miközben látjuk a jól ismert világot is. Az egy képre vetített két rendszer együttműködése (párhuzamos léte, összemosódásai, ütközései) sajátos metafizikát hoz létre, a regényfolyam így azt üzeni (hát, tulajdonképpen, mint amit a vallások is), hogy az empirikus valóság csupán egy maszk, és a valódi igazságok, a tétek, a fontosságok a mögöttesben (de a különleges képességekkel bíró varázslók számára érzékelhetően) vannak elrejtve. A HP ezt a rejtettet ábrázolja. A mai, információs társadalomnak nevezett, hiperszekularizált közösségi létformánkban ez önmagában sikerkulcs lehet. Az embernek valószínűleg elemi igénye a transzcendens, metafizikus élmény, amit ma nem kap meg (az emberiség jelentős része a tradicionális metafizikákhoz valami miatt nem képes hozzáférni, az antik hagyományok nekik nem hozzák át az üzenetet, sőt, nem működnek narrációként sem; a kettő között szerintem kauzális viszony van, de ez már nagyon messzire vinne). Rowling regényfolyama ilyen értelemben beavatottá teszi olvasóját, ráadásul a cselekményrendszer a szappanoperák egyszerű, a tömegek számára jól ismert, ezért könnyen, problémamentesen befogadható dramaturgiája szerint működik. Tökéletes lektűr, mind tartalmilag, mind formailag a fogyasztómaximalizálás legfelső szintjén áll. (Legyen egyértelmű, a HP sikerében alighanem döntő szerepe van annak, hogy a megfelelő időpillanatban egyedüli kínálat egy meglévő igény kielégítésére. Eltalált formájú vibrátor, éppen ott ingerel, ahol most nagyon jó — miközben, tudjuk, a befogadói G-pont nem állandó helyzetű. Nem is valószínű, hogy túl sokáig marad sikeres.)
   A 3710 oldalnyi szövegfolyamhoz rendszerszerű olvasatot építeni egy recenzióban, persze, lehetetlen — meg talán értelme se lenne. Inkább néhány különálló (számomra izgalmas) értelmezési szempont felől próbálom megközelíteni a HP-sorozatot.

Szabó Tibor

   Folyt: Harry Potter 2. (rec.)