Érdekes. Minimum érdekes. Soha nem olvastam volna Martina Cole-t önnön elhatározásból. Az ember, ha a világ mocskáról óhajt valami jobb napon áttekintést, nehogy eltévessze magát a előkeresi Dickenst, Poet, akiknél tele a tár, netán újrakezd egy történelmi áttekintést az ötvenes éveinkről, ahol több tár tele, egy időre megnyugszik, hogy ő valójában igen rendes ember. Nem kurkász, nem keresgél szép szőke angol nők életművében. Mert úgy hiszi, nincs értelme.
   Aztán csak csodálkozik nagyon. Történet, krimi, ami nagyon is valóságnak tűnik, történet, ami beránt, kíváncsivá tesz. Kerek, némiképp felszínes-célzatos, a regény szempontjainak megfelelően elvadított jellemek, látható figurák, az összhatáshoz éppen megfelelően elnagyolt háttérszínezett életterek, az elhanyagolt és a rendben tartott a szereplők jellemének megfelelően, helyszínek tompák, a kocsmák élettelenek, civil élet nincs, utcák nincsenek, egyetlen nagy bűnözőcsaládra koncentrál. Mint a Keresztapa című film. A regény egyébként is emlékeztet íveiben, építményében a Keresztapára. A különbség annyi, hogy Cole-nál a családfő nem vérszerinti, de családfő, aki a börtönből kinti birodalmát irányítja, barátságába fogad egy kezelhetetlen, arrogáns, piti bűnözőt. Ez az induló tétel. A figura – Freddie Jackson - a Hatalom központi szereplője. A fickó jelleméből (jellemtelenségéből) adódóan egy idő után unokatestvére intézi az ügyeket, veszi át a tényleges hatalmat, a családfővel is ő tartja a börtönkapcsolatot, mert minden szempontból alkalmasabb a bűnkáefté irányítására. A problémák magja is ez.
   
   A regényben megjelenő férfiak bűnözők. Súlyos, száz évekre bevarrható bűnözők. Erőszakkal, hullákkal, fenyítésekkel, ahogyan az életben. Feleségeik bűnözőfeleségek, ami a dolog velejárója. Élik mindennapi életüket, amely elemeiben sem emlékeztet a civil népek életére. Ami utólag meghökkentő, a négyszázhúsz oldalon egyetlen korrupt rendőr jelenik meg a színen (egy elhanyagolható rendőrlibán túl), ami azt jelenti, az életben gondos szervezés kérdése minden. Nem megnyugtató.
   
   Hanem bizony a nők. Az angol nők léte, gondolkodásmódja, végtelen tűrőképessége - különösen a nekivadult magyarországi feminizmus idején -, ahogyan Cole nőíró létére a nőket mozgatja, jellemzi, ad okot némi tűnődésre. Az olvasó képes arra a következtetésre jutni, hogy a hazai traktoroslányok, malteroslányok a szocializmus által kitenyésztve olyan alvó feminista forradalmat hoztak létre, amely a háború utáni, a nagybirodalmi vagyon maradékát felélő Angliában elképzelhetetlen. Martina Cole számára háromféle nő létezik: a racionálisan ostoba, azaz a kurva, a szerelmesen ostoba, azaz a mindent eltűrő, és a véglényszerűen ostoba, amelyik nem tudja, miért tűr el mindent, de tűr. Ennyi hülye, epedő, az epedéstől alkoholba, narkotikumba menekülő, összességében a családját szétroncsoló nőt egy csoportban szinte soha nem látni. "Aki nem ismerte ennek a világnak az íratlan törvényeit, nem bírt velük. A nőknek el kellett fogadniuk a férfiak életmódját, akármit is tettek, melléjük kellett állniuk. Semmi más nem számított."
   
   A férfi más tészta. A férfi ismeri feladatait, helyét a világban. Ő az okosabb, racionálisabb. A férfi célvezérelt. Jól öltözik, ápolt. Vagy rosszul, és töredezett a körme, lenőtt a haja. Viszont igen jóképű. Cole férfijai vagy semmilyenek, nincsenek fizikai paramétereik, vagy snájdig fazonok, akik mágnesként vonzzák a nőt. Harmadik változat nem létezik. És szexben – elsősorban a főgonosz – telhetetlenek. Dugnak ülve, állva, fekve, de repülve is, naponta ahányszor kívánja. Ha nincs más megoldás, ott van végső megoldásként az erőszak.
   
   De a Cole-regény nem a szexről szól, tévedés ne essék. A kötet apró női megfigyelések láncolata. Finomságok, észrevétlen megjegyzések. Oda-odabök bármely történetszakaszban olyan, csak a jó irodalomra jellemző megfigyeléssort, amely bárhol megállná a helyét. Példának okáért a következőképpen jellemzi a főszereplő hatéves ikerkislányát "...meghallotta Roxána jellegzetes kacagását. Olyan volt, mint a ködkürt, hangos, mint az anyja nevetése, és tele ragadós jókedvvel, mint a nagyanyjáé."
   
   Valami van Martina Cole-ban. Valami a szomszédból, a szomszédasszonyi beszélgetésekből, a világ állandóságából, változatlanságából. Abból, ahogy az egyik nő a másikra néz: "Maggie kihallotta a szomorúságot Lena hangjából, és hirtelen sírni tudott volna, hogy anyja mennyi évet elvesztegetett egy olyan férfira, aki nem akarta őt." Csupa egyszerű kép boldogságból és boldogtalanságból, ami miatt a mi utcánkat olvassuk, ismerőseinket halljuk, magyar maffiózóinkat, kábítószer kereskedőinket, dealereiket látjuk. Na persze nem. Hanem a kisbűnöző ismerősöket, akik hasonlóképpen szorultak saját életükbe, mint Cole alanyai. Magyarország közismerten kisadócsalók és kistolvajok mesterségesen szakmában tartott tömegei, tehát ismerjük jól a viszonyokat. Kifejezetten egyszerűek ezek a viszonyok. A szereplők megalapozva, lerakva, megmozgatva. A regény történik. És mint a jó regény, néha felgyorsul, aztán lelassul, néha meghökkent, azután igazolja sejtelmeinket. A magyar nyelv szerint, a gyakorlat szerint, vagyis az én fülemnek kicsit nagyon sok a "tisztel" és a "nem tisztel", az angol nyilván árnyaltabban használja, de túlélhető, és elfogadható, hogy bűnözői körökben a tisztelet, amely egyszerre félelem és kiszolgáltatottság, meghatározó stresszoldó szer. Nem is lehet rossz, nem kell fizetni érte a patikában.
   
   Búcsúzóul a recenzens fejében megfordul, felfedezve a Cole-fanklubokat, olvasói köröket, hátha rosszul tudta eddig, mi a próza. Hátha a XXI. század prózája Martina Cole. Ő volna az irodalom egyszerűségével, közeli megfigyeléseivel, sebességével. A televíziók által meghatározott tempó, a terhes mellékletek elhagyása, és a látszó vibrációs sejtek. Mindaz, amit az elmúlt harminc évben összeolvasott a posztmodern jegyében az lehet köldöknézés, intellektuális ellenzékiség a vérnősző diktatúrával szemben, de a mindennapi valósághoz, valóságos emberhez, nőhöz igen távolról van köze. Persze nem könnyű elképzelni, egyedül az irodalomtörténet közvetíti, a kritikusok mondják a magukét, hogy miképpen hatott Móricz, Krúdy direktben kora olvasójára. Lehet, pontosan így?
   
   A Hatalom többnapos regény. Úgy megírva, úgy írva meg, hogy az olvasó néha a hasára fordítja, és azt morogja, az anyja, de jó ez a nő. Kiderül belőle, minden élet élet. A bűnözőé, a profi bűnözőé, a véletlen bűnözőé is.

   2002. október.
   OZ-megj.: Tudom én azt, nem lehet egy hetet rohammal elfoglalni, és azt is, a roham veszélyesen elnagyolja az aprókát, a finomságot, a derűs melléfogásokat, de most nem tehetünk mást, az élet nehéz.
   Amikor hajdanában danában hetente egy alkalommal sikerült lakásra (benne ágyra) szert tennünk, de a vágy ébren volt minden nap, babánk is azt szerette volna, mondta is, hogy ő nem így kívánja, hanem minden nap motoszkáljunk a testecskén, a testecskében, akkor is egy hetet akartunk bevenni egy rohammal. Az ügyes ember, akinek bőven osztott az úr önbizalmat, bízhatott abban, behozta a hetet. Csak később derült ki, hogy az örömhöz és elégedettséghez külső segedelmet vett igénybe a babája, ami azt bizonyítja, hogy a szeráfok nem minden esetben zenélnek. Van, amikor a szomszéd fiú is belekontráz.
   
   Október 19. (szombat) 
   Andrassew: Ma arra ébredtem, hogy az egyik tudományos adón meg kellett ismerkednem a Népi Korea borzalmaival. Például: emberhúst mérnek a piacokon. Talán föl se tűnt volna, ha tegnap nem az afrikai majomhúsos piacokról látok filmet. Bár a film nem győzött meg, sőt kifejezetten ellenszenves módszereket alkalmazott - mendemondálás, távoli hangulatkeltő felvételek, semmi konkrétum -, azon azért elgondolkoztam, hogy itt valami nincs rendben. Ha igaz, azért, ha nem, akkor meg azért. Azt hiszem, nem szabadna ilyesmiket állítani népekről. Csak akkor, ha nagyon erős bizonyítékokat tudunk bemutatni. Ez szinte megfelel a koreai propagandafilmek színvonalának - láttam sokat. Én találkoztam számos észak-koreaival, így aztán nehéz meggyőzni, hiszen mind kiváló emberek voltak. De el tudom képzelni, hogy a hülye amerikai tévénézőt meg lehet etetni ilyen tudományos tájleíró riportokkal.
   OZ-megj.: Azért ez - éppen a Vörös Khmerekkel kapcsolatban - elég durva. Az amerikaiakról, a filmtechnikáról, az etetésről és beetetésről mindent el tudok képzelni, de a gyilkos mezők léteztek, és ha a nagy Kínában találták ki, mint kísérleti telepet, akkor az egész éppen olyan véres és hihetetlen, mint a híradások róla. Íróasztal mellett, elméleti szakemberek képesek kifundálni olyan szörnyűségeket, a félrevezető információk szolgáltatásán az átnevelő táborokon keresztül vonatindulásig, amit épeszű ember nem fog fel.
   Andrassew: Ma a hétfői Népszava írásom miatt végig kellett olvasnom a hét majdnem minden hírét. Úgy tűnik, most a jobboldal érzi azt, hogy diktatúrában van. Pár hónapja a baloldal volt erről meggyőződve. És teljesen mindegy, hogy bármelyi félnek igaza van-e. Ha tömegesen ezt érzik, akkor a lelkükben diktatúra van. Talán le kellene ülni, meg kellene beszélni ezt, mert ha így megy tovább, akkor hiába volt minden, itt tulajdonképpen egy kétpárti váltóditatúra épül. Akkor is, ha az Orbán-kormány és a Medgyessy-kormány esetében is tételesen cáfolni lehet, és a diktatúra egyetlen ismérvét sem találjuk meg.
   OZ-megj.: Én pedig attól félek, ha OV sokáig tombol, szónokol és prédikál, ha még ennél is lassabbra veszi a beszélőkéjét, visszacsámpázunk az egypártiba.
   Valahogy az az érzésem, kezdenek eltűnődni, hátha mégis elnéztek valamit. A hatalomban is, és azóta is, hogy kivágta őket az ország a hatalomból. Lehet keménykedni, lehet minden nap kétszer letahózni, leprolizni, le-lakótelepi bunkózni a fél országot, de csak egyszer-kétszer szabad megtenni. Még a félsüket, félvak, félhülye szavazóbolgár megkérdezi egy hitetlenebb reggelen: Te, anyu, Surján az én szavazatomról beszél, hogy fröccsér adtam el? Az elmúlt hetekben kaptam egy kérdést, de mire megválaszoltam volna, az outlookban annyira lemerült a feladó, hogy nem sikerült megtalálnom, most válaszolok: kérdezi a kedves olvasó, miért kell bolgároznom a polgárokat, miféle belső kényszer nyom ki a kocsiút szélére. És tudom-e, ez bunkóság. Azt válaszoltam volna, ha nem nyom ki a munkakényszer az út szélére, egyszer, régen, amikor a fiúk meghatározták, hogy nyelvileg is behatolnak az érintetlen magyar népesség agyába, és egy óra alatt hatvanszor hangzott el a parlamentben a polgár elnevezés, ekkor megfogadtam, ha elkerülhető, soha többé nem írom le. Amikor nem elkerülhető, de nincs nagy kedv, ekkor írom a bolgárt. (Megjegyzem, ehhez az egészhez semmi köze a Bulgárországban élő bolgároknak.)
   Andrassew: Megjelent a http://www.hpebbok.hu oldalon Kiss Ottó Szövetek című könyve. Én szerkesztettem. Az andrassew.hu oldalára ma tért be a 17000 látogató. (Véletlenül én voltam, és le is fényképeztem a számlálót.)
   OZ-megj.: Két Kiss Ottó-kritika, egy Bedecs-beszélgetés Kiss Ottóval.
   Andrassew: Egy derűs hír az Onagy-arch’ból: Egy amerikai asszony halálra harapta férjét, mert dühös volt rá, amiért nem elégítette ki szexuális vágyát. A 65 éves férfin húsz olyan mély harapást ejtett a 45 éves hölgy, hogy hat napra rá belehalt sérüléseibe. A Modesto Bee című kaliforniai lap szerint az asszony bántalmazás, házastársi erőszak és testi sértés alapos gyanújával házi őrizetben van. A rendőrség feltételezi, hogy a boncolás eredményének ismertté válása után a vádat átminősítik emberöléssé. A férfinak még az őt ért támadás közben sikerült telefonon értesíteni a rendőrséget, és az ott készült magnófelvételen jól hallhatók a megtámadott fájdalmas kiáltásai. A harcias feleség különben a kiérkezett rendőröket is meg akarta harapni.
   OZ-megj.: Fogalmam nincs, hogyan keveredett ide ez a hír. Aligha Iván által, de egy hét távolából fogalmam nincs. Egyszóval: mely testrészre lehet olyan harapássorozatot felvinni egy férfiemberen, hogy az végzetes legyen. Nézzük. Egy 65 éves pasi már van olyan öreg, hogy jól fejlett aranyérrel rendelkezzen. Az aranyér annyira vérzékeny, hogy abba nem kell huszat marni, egy harapás, egy halál. Mi van még? Erotikus akciózás közben a nő elérhető közelbe jut a külsődleges nemzőszervekhez. A nő vélhetőleg az egyik herével kezdte (a hiénák is erre mennek a csatában), kiharapta az egyiket. Ekkor a pasi - tudván tudva az ő fertelmes bűnéről, hogy nem megy a dolog, vagy ha megy is, nem annyira, mint kéne - azt hitte, egy új módi. Azt a zsibbadás miatt nem vette észre, hogy az egyik herének annyi. Mire észbe kapott, már a másikat is lemarcingolta a nő. Ekkor ugrott volna, de magasra. És a félárbócon lengő zászló éppen alkalmas rá, hogy a nő, mielőtt a pasi sikerrel vette volna az ugróakadályt, utánakapott, hopp, bekapta azt is. Egy roppantás, egy tépés, és máris a bőrön lifeg a hajdan díszes szerszám. Több életveszélyes anatómiai pontot nem ismerek. Kérdés annyi maradt, a szigorúan egyenruhába öltözött rendőrökön ugyan mit akart volna harapni. Feltételezem, a gumibotot. Mer' ugye van nő, aki harap. Nem is kicsiket. Nagyot. Fájdalmasat. De ez a harapás nem az élet kioltását szolgálja, tehát szellemében sem hatol le az élő húsig.
   
   Október 20. (vasárnap) 
   Andrassew: Ma annyi történt, hogy reggel a Népszavába írtam, aztán megjött Milán öcsém Emével, aztán elmentem választani. Érdekes módon nem is találtam olyan jelöltet, aki ne lett volna független. Még az is, aki alatt a plakáton jókora MIÉP felirat volt. Szép dolog ez a függetlenség, de jobb lenne, ha egyszer-egyszer komolyan vehetnénk. Most nézem a választási tudósításokat: egy kicsit rémisztő az ország elveresedése. Nem mintha a jobboldal nem érdemelné meg, de az se biztos, hogy ez így egészséges lesz. Kicsit érintett vagyok, mert András öcsém is indult polgármester-jelöltként a szülőfalunkban, Mernyén. Még nem tudható, mi lesz az eredmény.
   Közéleti előrejelzés - Nem, nem, nem és talán igen
   A 42. hét azzal kezdődött, hogy Fidesz és az MDF nem vett részt az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról összehívott konzultáción, mert a meghívó késve és a tervezet szövege nélkül érkezett. Áder János a távolmaradást indokolva példátlannak nevezte a kormány eljárását, és fura módon a hét végére Kovács László is elismerte: a kormányerők hibáztak. Jóslat: az utóbbi nem lesz gyakori. Becsüljük meg.
   OZ-megj.: Igaz. Remek jóslat. Telitalálat. Nem is értettem meg első hallásra, ismerve a megfogalmazás szerint esetenként konstans, de alapkandírozásban állandó baloldali szlogent: Ne mutass gyengeséget!
   Andrassew: A héten kiderült: nem érkezett meg az augusztusi árvízkárok mérséklésére szánt állami segítség Borsod-Abaúj-Zemplén-megyébe. Ez államszégyen. Jóslat: majd megérkezik, de nem oda, ahol várják, és főleg nem annyi. Egy csomó szerencsétlen és megkeseredett ember gondolja helyesen a politikusokról azt, amit gondol.
   OZ-megj.: A megkésett jóslat esete: már most azt gondolja, amit gondol holnapután.
   Andrassew: Természetesen folytatódott a fideszes választási csalásvád-stratégia. Különös, hogy például Áder János nem értette meg az előző választások utáni cirkuszt követő felmérésekből, hogy az emberek nem fogadták jó szívvel ezt a trükköt. "Figyeljenek a szocialisták kezére, mobiltelefonjaikra, a ki-be járó emberekre."- mondta. Jó, hogy szólt, mert eddig nem tudtuk, hogy a mobilok antennáiban toll van, amivel ikszelgetni lehet. Amúgy a héten Legfelsőbb Bíróság a Fidesz valamennyi emblémával kapcsolatos kifogását elutasította. Jóslat: sebaj, azért Lamperth Mónika lesz minden vereség oka.
   OZ-megj.: Mónika már megint elcsalta a választásokat, hiába a tiszta nemzeti ész, ragyogó, összeérő lelkek, a fröccsös lumpenek még mindig többen vannak. Megjegyzés: OV helyében csak seggbe rúgnám Surjánt, akit - lehet - a fröccsösök fizetnek, hogy ilyeneket nyilatkozzon.
   Andrassew: A héten Rogán Antal kijelentette: nincs szükség hamis nemzeti megbékélésre. Jó lenne, ha valaki megmondaná neki, hogy a nemzet már régen megbékélt. Félhülye megélhetési acsarkodóknak van szükségük arra, hogy folyamatosan hamis történelmi szembeállásokat szítsanak. Jóslat: amikor Rogán 2010-ben miniszterelnök-jelölt lesz, választási beszédeiben rikoltozgat majd ezt-azt a nemzeti megbékélés szükségességéről.
   OZ-megj.: Meg tévesztve másodvonalas Fidesz-fiúk. Vagy pedig úgy érzik, ha nem követik a Vezér vonalát, a kidobják őket a süllyedő hajóból.
   Andrassew: Nagy megvilágosodásra jutott Szűrös Mátyás: az MSZP - amelynek nemrég még képviselője volt - nem szociáldemokrata, hanem bolsevik jellegű és a nagytőke érdekeit szolgáló neoliberális párt. Orbán Viktorról viszont sietett kijelenteni: politikája nyomán emelkedő nemzeté kezdett válni a magyarság. (Van ehhez egy spanyol mondás: nem mindig látszik jól, hogy a torreádor forgatja a köpönyeget, vagy a köpönyeg forgatja a torreádort - de a bika mindig megdöglik.)
   OZ-megj.: Fogalmam nincs, mi szüksége van a jobboldalnak Szűrösre. Nem érem fel ésszel. (Van ehhez egy Lókos-parti palóc mondás a nadrágos emberről: „Nem látni, hogy jön, vagy megy a nadrágos ember, de nincs köztünk.”)
   Andrassew: A Belügyminisztérium pert vesztett Kenedi János ellen. Ennek megfelelően a BM korlátozás nélkül köteles lehetővé tenni számára a kutatást. Eredetileg nyolcoldalnyi irat megismerésére kért engedélyt, amikor az elmúlt rendszer állambiztonságáról akart tanulmányt írni. Ide tartozik az is, hogy a múlt héten volt az első tárgyalása annak az ügynek, amelyben Iványi Péter azért perelte be az MSZP-t, a Belügyminisztériumot, és a magyar államot, mert 1977 és 1979 között a BM III/III-as ügyosztálya megfigyelte. Jóslat: ha ő is nyer, hatalmas forgalom lesz a Történeti Hivatalban.
   OZ-megj.: Ha közelebb volna a Történeti Hivatal, lehet, kikérném az anyagomat én is. Ha kevesebb macerával járna. De nem biztos, ha letolnák az épületet a MOL-kút mellé, leballagnék, kikérném. Nincs már kedvem a régi magamhoz. Régi ismerőseimhez sincs. És csak romlik.
   Andrassew: Medgyessy Péter magánemberként fölkereste a Terror Házát. Előzetes bejelentés nélkül érkezett, végigállta a sort. Véletlenül összefutott Schmidt Máriával. Jóslat: Medgyessy szép emlékként őrzi majd a főigazgatónő kitörő örömét kifejező őszinte mosolyát.
   OZ-megj.: Ugorjunk má' be, mondja M. a testőrnek, ide a Terror házába, nagyon jó a kedvem, le akarnám rongálni egy kicsit azzal, hogy micsinátak ezek a büdös bolsevikik. Oszt beugrottak. Helyes. Reméljük, gyakran benéz, ha túl jó lesz a kedve.
   Andrassew: Kiderült: az Országos Köznevelési Tanács november elején tárgyal arról, hogy bekerüljön-e Kertész Imre életműve a kerettantervbe. És mi van akkor, ha a többség arra szavaz, hogy ne kerüljön be? Jóslat: sokat emel majd a testület tekintélyén, ha közleményben kér elnézést a magyar ifjúságtól azért, mert eddig nem keretezték tantervbe Kertész Imrét. Az is ide tartozik, hogy az Igazságügyi Minisztérium 600 ezer forintra emelné az élet elvesztéséért járó kárpótlás korábban harmincezer forintban megállapított összegét. Jóslat: ez is csak enyhít az államszégyenen. (Ha Kertész Imre nem tért volna vissza első német-szervezésű tanulmányútjáról, akkor most 2000 százalékkal nőne emlékének pénzben kifejezhető ázsiója. Ez nagyjából megfelel a Kossuth- és a Nobel-díj javadalmazása között lelhető különbségnek.)
   OZ-megj.: Kertészről már mindent elmondtak. Olvasom a Nemzetben, ők aztán nem nyelik le könnyen. Megértem.
   Andrassew: A hét legsúlyosabb híre az volt, miszerint Kovács László és Medgyessy Péter rendkívüli parlamenti választások kiírását is elképzelhetőnek tartja, ha az ellenzék nem járul hozzá az EU-csatlakozásához szükséges alkotmánymódosításhoz. Jóslat: függetlenül attól, hogy a Fidesz most mit felesel, az lesz a vége, hogy addig szavaztatják a népet, amíg minden kedve elmegy a demokráciától. Ha a mai pártok nem képesek egy ilyen ügyben egyességre jutni, akkor azért mindannyian felelősek, és úgy helyénvaló, ha együtt és önként távoznak a történelem süllyesztőjébe. (Amikor ezt írom, az internetes híradások szerint éppen ott tartunk történelmileg, hogy a derék ír nép kegyelméből tizenkét évi megalázó hitegetés után 62 hét múlva végre bejuthatunk az EU-ba. Már csak magunkat kell legyőznünk.)
   OZ-megj.: Az írek megkegyelmeztek nekünk. De nem kegyelmeztek a vajdasági, felvidéki, erdélyi és kárpátaljai magyaroknak. Nekik majd ennek a kormánynak kell valami módon megkegyelmezni. De nem látom, hogy történne valami.