Albániában az állatvédők új törvényjavaslatot terjesztenek a kormány elé. A törvény tiltaná a birkákkal való szexuális érintkezést, az állatvédők a törvényjavaslatot azzal indokolják, hogy nagymértékben megnőtt azon birkák száma melyek maradandó károsodást szenvedtek el az őket felügyelő juhásztól.
Megélhetési recenzens
Ha gazdag volna, találna az irodalomnál jobb, kellemesebb időtöltést magának.
Nolblog Saját blogom Segítség
Feltöltök
blogolok videót képet hangot
Ez a Kakuk Marci, ha nem is jutott el a bagó lelki egyensúlyáig, beszedett valamit a kor széllel-bélelt akarnokságából, amely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni, ha kell, maga elé tolt figurákon át.
A felhívás legalább két érdekes hozadékot vonszol magával. Az egyik a Kossuth tegnapai záróhíre, mely szerint Gyurcsány viszi az élen az antifasiszta zászlót. Kormányzás helyett. Különös lesz látni, ahogy a t. szervezők hazazavarják a kormányt, lévén a tüntetés pártfüggetlen, pedig a kormány szívvel-lélekkel tüntetne a fasizmus ellen.
Sok szeretettel hívjuk és várjuk Önöket április 26-án (szombaton) 17 órára, Vámos Miklós: Írók egymás közt című DVD-jének bemutatójára.
Kötettel még nem rendelkező, tehetséges fiatal költők számára kiírt, és a meghívásos pályázatra beérkező versekből zenés felolvasó est várja az érdeklődőket...
+ az Új Könyvpiac A 2008. áprilisi szám tartalma.
A kritikus hangokra a válasz többnyire az volt, hogy a férfiaknak nem tetszik. És azért nem tetszik, mert férfiak. Mert irigyek a nőkre. Hm.
Április első napja a bolondok napja. Szerencsére ismerjük, számolunk vele. Ezzel az egyetlen nappal a 365-ből. A többi esetében úgy vagyunk bolondok, hogy csak később derül ki.
És ez így nekik kurva jó. Tizenkilenc éve kurva jó.
Rohannak az évek. Politikusnak kellett volna állni, vagy kisfiúnak maradni, nekik lassabban.


Utolsó kommentek
Magyar extrák 1.
Könyves hír Obamáról
Könyves hír Obamáról
Nehéz évek várnak a magyar könyvpiacra
Nehéz évek várnak a magyar könyvpiacra